2011. május 6., péntek

Első megbízásom - Erkély tervek

Egyik kedves, hűséges olvasómtól érkezett első megbízásom, melyben arra kért segítsek terveket készíteni az új budapesti lakásuk 11 négyzetméteres erkélyére, mely egy új építésű, bordó házban található.
Az erkélyen szeretnének enni, barátokat hívni, van egy régi ajándék tuja, aminek mindenképpen itt kéne helyet találni és szeretne a házi lány, mivel még nem asszony, fűszernövényeket is termeszteni. 
Sok mécses, gyertya jöhet minden mennyiségben. 
A bútort már ők maguk kiválasztották az IKEA kínálatából, fából készült és nem túl drága, elférnek rajta vendégek is, ha vacsorára jönnek. 

Viszonylag könnyű dolgom volt a tervek elkészítése során, mivel abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismerem a párt, tudok róluk néhány fontos dolgot. Mik is ezek? 
Fiatalok, fővárosban élnek, de mindketten vidékiek- ez azért fontos, mert alapvetően van kötődésük a természethez és folyamatosan vágynak is a természetközelségére. 
Szeretnek utazni, nem régiben jártak Dubaiban, ez ihlette ezt a tervet. A kellemes emlékeket, a homokot idézi a sok fehér. A kis fehér poharakban és a csipkézett fém tálcán lehet  felszolgálni az zaccos kávét vagy az édes menta teát. 

A fém kaspók csipke szegélye is keleties motívumokra emlékeztet, pár éve jártam én is a Közel- Keleten, éjszaka érkezett a gép és első emlékképem, a melegen és az erős szagokon kívül a repülőtér fehér épülete, melyen átsejlettek a fények. A fehér beton elemek a főváros számos pontján előkerültek.
A lámpások és a sok fehér gyertya felelősek az esti hangulatért, ha lehűlne az idő, ahogy a Közel-Keleten is szokott, estére ott vannak pihe- puha fehér takarók. 
Milyen növény kerüljön a balkonra? Menta, menta, menta- a fő elem, melyet bármikor beletehetünk a teába, limonádéba is és mindig finom illat is lesz. El tudom még képzelni a citromfüvet, bazsalikomot, oregánot is, melyek zöld színt visznek a sok fehérbe.
Igaz a tuja, nem keleti növény, de mindenképpen találunk neki helyet.

A második tervemben is a keleties érzés dominál, de itt inkább kombináltam meleg naranccsal a hidegebb fekete, vas árukat és természetesen a pár által választott bútort gondoltam tovább.
Szívesen választottam volna még narancs- terrakotta terítőt, szép keleti párnákat sok hímzéssel, de a nagyáruházak kínálatában nem találtam ilyeneket.
A falikarhoz hasonló dolgokra leltem a Marrakesh üzletbenm ahol igazán nagyon szép áruk vannak.
Az összeállításom IKEA, Jysk témában mozog, ennek egyszerű oka van, hogy olcsó és szinte mindenki számára elérhetőek. 
Milyen növényeket képzelek ehhez a tervhez? Hát, tudjátok én a lakók vidéki életérzését erősíteném a büdöskével, ami számtalan narancs és sárga árnyalatban kapható. Így megtestesül a távoli utazások emléke és a meleg otthon is egyben.

Nagyon köszönöm a megtisztelő megbízást! Remélem, hogy tudtam picit segíteni, ötleteket adni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...