2011. május 5., csütörtök

Tökéletes erkély

Nem mindenki olyan szerencsés, hogy akár egy kis kerttel is rendelkezzen. Régebben, amikor lakásban laktunk, nekünk az egyik lakásunkhoz két darab, de 1-1 négyzetméteres "erkély", sokkal inkább nevezhető kiállónak, tartozott. Ezeket is berendeztem, mert annyira vágytam a virágokra és kert érzésre. A méretes erkélyeinken lakott az olajfánk, amit Horvátországból hoztunk, mindenkinek javaslom a vételt, ha arra jár egy nagy és üres kocsival, mivel 15 euróért hoztunk egy nálunk kb. 10-12 ezer forintos fát, máig a teraszunk egyik ékköve.
Tehát ott élt az olajfánk, aminek földjére galamb fészkelt és ládákban az egynyári növényeink A ronda korlátot strand náddal (nem tudom mi a neve, amire a strandon fekszünk és össze lehet tekerni kis táskának) takartam el, ezt ajánlani tudom. Be van szegve, ezért sokkal jobban ellenáll az esőnek, szélnek, mint a kertészetekben kaphatóak. A házban több lakónak is megtetszett az ötletem és követték példámat ismeretlenül is. 

Most próbát teszek, hogy összeszedjem, hogyan lehet kialakítani egy tökéletes balkont.

Na, akkor nézzük csak hogyan lehet akár már idén tökéletes  az erkélyed? 
1. Fel kell mérni, hogy mik a lehetőségek. Sajnos egy icike- picike helyen nem lehet étkező funkciót, kialakítani nagy asztallal, de sok minden mást lehet. Írd össze, hogy mit szeretnél az erkélyedtől. Pl: kiülni, itt enni, itt kávézni, olvasni, beszélgetni, kertészkedni, ehető dolgokat termelni, játszani, valamelyik helyiség meghosszabbításaként használni stb. Tudom, hogy ez elsőre akár elképzelhetetlennek tűnik, egy átlagos 5-6 négyzetméteres erkélyen, de nem az! 
2. Milyen hangulatot szeretnél? Modern, bohém, elegáns, esetleg keleties, mediterrán, vidékies vagy milyen? A hangulat megteremtéséhez milyen kiegészítők kellenek?
3. Írd össze milyen bútorokra, kiegészítőkre van szükséged és milyen költségvetést engedhetsz meg magadnak. Ezekre gondolj: mire fogsz, fogtok ülni? Valamilyen pakoló felület biztosan kell, asztalka, vagy ládák vagy polc vagy valami. Szőnyeg? Világítás, lámpások?Mid van már meg ezek közül most vagy mi az amit át tudnál alakítani?
4. Vedd meg, varrd meg, szerezd be, fesd át amikre szükséged lesz. Nem kell mindent azonnal, így nem olyan megterhelő anyagilag sem és minden hónapban örülhetsz valami új szerzeménynek.
5. Rendezd be az erkélyedet és élvezd egész évben! 

Nézd csak mások hogy csinálták:
 Tulajdonosa szereti a növényeket, egy kis kertet alakított ki.
 Nappali folytatásaként szolgál az igazán mini erkély, egyszemélyes, de látszik, hogy este is szívesen használják, mert ott a polár takaró és egy mini grill is.
 Az erkély szélességében felerősített fa lap szolgál padként, nagyon helytakarékos és költségkímélő, az egyediségről nem is beszéltem. A régi varrógépláb, a mintás szőnyeg és a keleti lámpások remek hangulatot adnak a kis helyiségnek. Biztos, hogy a bulik fő színtere.
 A kíváncsi szemeket itt sem szeretik, a színesre festett összecsukható bútorok lehetőséget teremtenek, hogy az erkélyt akár másra is használják.
 A növényimádók kicsit túlzásba estek..
 Egy tökéletes kis nappali kapott helyet ezen a csöppnyi területen, falmatrica és rattan bútorok, meleg rózsaszínnel. 
 Ha zavar, hogy beláthatnak a balkonodra, akkor a napernyő és fa parabán és a sok növény segíthet.
 Görögország szimbóluma, a kék-fehér és az erkélyek, az sem baj, ha a szomszéd házat látod és nem a tengert, akkor is szólhat a Zorba.
Fiatalos, vidám.

Szívesen veszem az ötleteket, javaslatokat is!A bejegyzés folytatása várható.

2 megjegyzés:

  1. aranyos cikk, szeretek ilyeneket nézegetni.
    gyékénynek hívják azt a strandon népszerű nádat :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó, hogy gondoltál a városiakra, akiknek „csak” erkélyük van. Nagyon szépek és ötletesek.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...