2011. december 15., csütörtök

Karácsonyi nagytakarítás 3. Felülről lefelé

Ha együtt haladtunk a karácsonyi nagytakarításban, akkor mára rend uralkodik a szekrényeidben, vagy legalábbis a többségében. Ha kinyitod az ágyneműs szekrényt, talán nem dől a fejedre egy nagy köteg huzat és párnák hada sem. A szandálokat is elpakoltad már, csak a csizmák, téli cipők sorakoznak a szekrényben. 
Ha a második héten is szorgoskodtál, akkor állítom, hogy a nehezén már túl vagyunk! Be kell, hogy valljam, nekem még van néhány ablakom. A többségét megcsináltam, de maradt még három és a bejárati ajtó. Ezt azért is mesélem el, hogy aki nem tudta teljesíteni a héten, nehogy rosszul érezze magát! Ez nem egy "smasszer- szolgálat", ez egy lehetőség, egy terv, amit ha tudsz, ha van kedved, akkor együtt végezhetünk és eredményeképpen karácsonyra mindannyiunknak tiszta lesz az otthona. 
Én a folyamatos takarításnak vagyok a híve, de nem állítom, hogy az ablakmosást, a szekrények rendben tartását mindig be tudom tartani, ezért nálam szükség van kampányokra is, annak ellenére, hogy törekszem a folyamatos rendre, tisztaságra. 
Na, de vágjunk bele az utolsó előtti hétbe! A takarítás során fentről lefelé fogunk haladni minden helyiségben. 
Feladatok: 
Fent:
1. Szedd le a pókhálókat. Partvissal vagy porszívóval takarítsd le a plafont, falakat.
2. Most le a gázcsöveket, ha van ilyen a házatokban.
3. Töröld le az összes bútor tetejét.
Középen:
4. Portörlés a rázós részeken, a polcokat, tv-t és gyakran használatos dolgokat még biztosan le kell törölnöd karácsonyig, ezeken az általános takarítást végezd, amit amúgy is mindig szoktál. Most az olyan dolgokra keríts sort, amiket hanyagolsz amúgy. Könyvek leporolása, a teáskanna gyűjteményed elmosása, a régi babák portalanítása. Nem tudom, hogy a te otthonodban mik ezek a pontok, ezt neked kell kitalálni.
5. Ha múlt héten nem kerítettél sort az összes függöny és kis szőnyeg kimosásra, akkor most van itt az ideje. Az elmaradt ablakokat is mosd még le, de az ajtók se maradjanak ki!
6. Villanykapcsolókat és a lámpákat, a technikai zsinegetek töröld le. Figyelj a biztonságra!
7. Porszívózd ki a kanapét, az ágyak matracát.

Lent:
8. Már a padlónál járunk. A szőnyegeket szedd fel, a bútorokat tologasd el és mindenhol alaposan porszívózz fel.
9.Majd moss fel. Addig ne pakolj vissza, amíg nem száradt fel teljesen. Ha van még erőd, akár ki is vaxolhatod a parkettát. Csak vigyázz, mert utána nagyon fog csúszni. Gyerekkoromban, mi állati nagyokat estünk rajta, ilyenkor a húgommal.
10. A nagy méretű szőnyegeket vagy padlószőnyegeket mosd ki  mondjuk Vanish porral vagy habbal. Ezek a szerek többségét alkalmazhatod kárpitokra is, mondjuk kanapéra, amire ráömlött egy adag kakaó.

A hétre ez lenne a penzum. Tudom, hogy nem kevés. De, ha ez kész, akkor jóformán készen vagyunk! Ugye milyen jó érzés belegondolni, hogy lassan minden ragyog az otthonunkban? Tudom vannak olyanok, akiknél ez mindig így van, mi nem vagyunk ilyenek, mert élünk a házban. De azért szeretjük, ha rend van.
Sok sikert!

1. Szedd le a pókhálókat, partvissal vagy porszívóval takarítsd le a plafont, falakat.
 
2. Most le a gázcsöveket, ha van ilyen a házatokban.
3. Töröld le az összes bútor tetejét.
 4. Portörlés a rázós részeken.
A könyvekről se feledkezz meg.
 5. Ha múlt héten nem kerítettél sort az összes függöny és kis szőnyeg kimosásra, akkor most van itt az ideje. Az elmaradt ablakokat is mosd még le, de az ajtók se maradjanak ki!
 6. Villanykapcsolókat és a lámpákat, a technikai zsinegetek töröld le. Figyelj a biztonságra!
7. Porszívózd ki a kanapét, az ágyak matracát. 
 
8. Mindenhol alaposan porszívózz fel.
9. Majd moss fel.
 10.A nagyméretű szőnyegeket is tisztítsd ki, mondjuk Vanish porral. Vagy porold ki őket a gang alján álló fém szőnyegporolón. Létezik még ilyen???
Hasznosnak találtad ez a bejegyzést? Vannak elemei amiket megfogadsz? Esetleg az egészet végig csinálod?

1 megjegyzés:

  1. Kedves Lili! Magamba szálltam...és...igazad van! Még az égvilágon semmit nem tudtam csinálni takaírtásügyileg, de be kell valljam, hogy főleg ez a mai bejegyzés igenis segít! Épp tegnap kezdtem el a fejemben egy listát készíteni, hogy hogyan kellene a tennivalókat sorbarakni. Bár nem vagyok egy olyan típus, aki mindenbe egyszerre vág bele(van ilyen a környezetemben és mondhatom az őskáosz az kutyafüle hozzá képest), de akkor is vhogyan meg kell tervezzem a jövő hetem. A takarításra két napnál többet nem tudok szánni. Vagyis ebbe kell belepréselnem amit csak emberileg lehetséges-ja és nem akarok nap végére egy zilált, idegbeteg banya lenni! :D Szóval tényleg köszi, mert ez a lista ma nagyon hasznos volt! Ölellek! ♥

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...