2012. április 21., szombat

Gyerekszoba körkép 2012-ben

A magyar nyelvben komoly jelentőséget tulajdonítunk neki, ha valakire azt mondjuk, hogy nem volt gyerekszobája, sokkal többet jelent, mint hogy valóságban volt- e néhány négyzetméter, ahol ő volt a királylány vagy királyfi.  Ha gyermekünknek nem tudjuk megadni, hogy legyen saját szobája, akkor se keseredjünk el, mert nem a fizikai szoba a lényeg, hanem a szeretet, a gondoskodás, amit adni tudunk neki. Természetesen törekedhetünk rá, hogy legyen egy kis sarka, ami ténylegesen az ő birodalma, ahol azok a tárgyak, színek veszik körül, amik tükrözik az ő egyéniségét. 
Nézzük meg együtt milyen is a gyerekszoba trend 2012-ben, ha összefoglalni kellene címszavakban, vidám, praktikus, színes, olykor romantikus és egyre több olyan bútort kiegészítőt tartalmaz, amit akár egy felnőtt szobában is használhatnánk. Megjelennek az újrahasznosított tárgyak és bútorok is, ahogy a lakás egyre több pontján. Válság, tudatosság az ok mindegy is, az eredmény hasznos és többségében szép. 
 A már tavaly is közkedvelt raklap a gyerekszobákat sem hagyja szabadon. Olyan akár egy barátságos kerítés.  Vidám színek, minták együttese. 
 A gyerekszoba elbírja az élénk, mintás tapétákat is. Válasszunk olyat, ami akár több évre is jó. Hozzá illő párnák egységet teremtenek az egyszerű bútorok között. 
 A felnőtt bútorokat kedves textilekkel tehetjük barátságossá. 
 A rózsaszín a kislányok körében örök sláger, a sátrat, a kuckót pedig minden gyerek imádja. A hímzett, varrott, steppelt takarók párnák igazán igényes darabjai a gyerekszobának, otthonnak. 

  Mobil bútorok, melyeket akár egy óra alatt átrendezhetünk. A fehérrel melléfogni nem lehet. 
A tiniket engedjük kibontakozni az éppen aktuális kedvenceik iránt érzett olthatatlan szerelmükben. Egyszerre van jelen Párizs és New York rózsaszínnel megspékelve. 
 Vidám, fiatalos, a tiniszoba egyben háló és nappali funkciót is betölt. Nagyon praktikus dobozok, színes párnák, falmatricák adják a szoba alaphangulatát az erős sárga fel mellett. 
 A rendezettség, rendszerezettség már egész pici korban fontos. A gyerekszobába az erős színektől sem kell megriadni. 
Romantikus kislányszoba, melynek bútorait, kiegészítőit egy nappali is megirigyelheti. Persze a kiságyat nem tenném oda. 
A fenti szoba másik fele, a bébi és tesó egy szobában laknak és elférnek. 
A felnőttes szoba hatást lehet még fokozni. De fontos, hogy a játékok, a gyerek tárgyai helyet kapjanak benne, hogy ne vendég legyen a saját szobájában. 
A falfestések, a falmatricák a gyerekszobában 2012-ben különösen kedveltek. 
Ösztönözzük szerepjátékra a kicsiket,ezt segítik az apró bútorok, használati tárgyak. 
A játékok megfelelő tárolását meg kell oldani, dobozok, ládák, polcok és szekrények segítségével. Mert a játékok az évek alatt csak szaporodnak. 

Hogy tetszenek ezek a szobák? Mit gondolsz a 2012-es gyerekszoba irányzatokról, kiegészítőkről? 


1 megjegyzés:

  1. Olyan jó, hogy minden ilyen színes...az első képen az a raklap oltári jó: tényleg olyan, mint egy kis vidéki farm kerítése. Cukik! :) Köszi!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...