2012. június 12., kedd

Rózsás, nőies otthon három gyerekkel

Amanda és három gyereke 2009-ben költözött be a most bemutatott otthonukba. A régi otthonukat kiárulták, a szó valódi értelmében, ugyanis nyitottak egy lakberendezéssel foglalkozó üzletet és eladtak mindent, amit új otthonukba nem akartak magukkal vinni. 
Amanda nőies tereket hozott létre a teljesen felújított világos, nagypolgári otthonban. A világos színeket alkalmazva, lágy és hívogató tereket alakított ki, sok puha textíliával, rózsákkal a lakás legváratlanabb pontjain.


 Amanda eredeti foglalkozása szerint divatújságíró és stylist. Az otthonuk apró részletein is látszik a finomság, a tárgyak, kiegészítők szeretet. Akár egy jól megválasztott ékszer, ami lehet bizsu is, dobják fel az egyes helyiségeket az apró odaillő kiegészítők. A kertben fonott kerítés fedi a támfalat, lámpások, cserepeket, obeliszkek adják meg a zárt kert kellemes, nyugodt hangulatát.
 A konyhában nyitott polcok segítik a gyors főzést, három gyerek mellett a háziasszonynak nem is marad ideje nagy lakomákat készíteni. Letisztult, fehér porcelánokat választottak, fadeszkákkal, tálalókkal, a skandináv stílust képviselve.
 A nappali nőies és angolos egyben. A kandalló mellett a formás íróasztal is központi helyet foglal el a helyiségben. Ahogy egy dolgozó nő lavíroz a családi élet és a munka világa között úgy áll szimbólumként a kandalló melege és a számítógép hűvössége egy helyiségben. A világos kanapét praktikus letakarni gyerekek mellett. A szőnyeg sajnos már nem kapható az IKEA kínálatában, nekem személyes kedvencem volt. A nagy belmagasságot hangsúlyozza a két ablak, melyeket lágy esésű függöny díszíti, a szoba egyenesen úszik a fényárban.
 Az étkezőbe praktikus járólap került burkolatként. A modern székek és a klasszikusnak számító, nőies rózsaminta is jól megfér egymás mellett. A beépített szekrényekbe került a család sok- sok holmija.
 Gyönyörű a nappaliban látható eredeti ablak, ezzel a világos függönnyel keretezve. A kockás fotel nagyon illik ehhez a stílushoz. A rakodóasztal finom lábai és a lámpa a személyes kedvenceim.
 A házban több kandalló is helyet kapott. A falakat, polcokat a gyerekek fotói díszítik.
 A két kislány szobája. Szerintem már picit sok itt a rózsa, de a lámpa búra nagyon kellemes.
 Szülői háló. Női gardróbhoz híven a cipők már kiszorultak. A kandalló itt is kötelező. Az öltöztető babát a felújítás során a házban találták, azóta kellemes kiegészítője a hálószobának.
A fürdő burkolata linóleum, a falra csak mosható festék került és egy egy íves, metszett tükör.

Milyennek találod ezt az otthont?

2 megjegyzés:

  1. Nagyon bájos! De ami engem a legjobban megragadott az a kiskert! A vörös téglafallal...nagyon romantikus, vidékies...szuper!!!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...