2013. március 25., hétfő

Békéscsabai otthon- Lakásriport a Dél- Alföldről

Gyakran mutatok be külföldi lakásokat, de nagy öröm nekem, ha magyar otthonokat is megmutathatok. Edináék háza Békéscsaba egyik kertvárosi részében épült, nyugodt, csendes környéken. Pár száz méterre a természetvédelmi területtől. Négyen élnek itt, két gyermekükkel, a 10 éves Blankával és a 8 éves Fábióval. Hétvégente gyakran hatalmasakat sétálnak, kirándulnak, bringáznak a környéken. Nagyon szeretnek biciklizni, a városközpont is közel van, de akár a szomszédos Gyulára is áttekernek 45 perc alatt.
2009-be költöztek be a házba, amit tudtak megcsináltak maguk, munka után rohantak ide dolgozni. Lassan, de biztosan épült a ház, teljes meggyőződéssel tudták, hogy nem szeretnének a negyedik emeleti panelben megöregedni és a gyerekeinek is szeretnének egy élhetőbb jövőt biztosítani, kerttel, nagy terekkel, saját szobával. Rengeteket dolgoztak a házon, az egész család segített a munkákban, de máig kellemes emlékként őrzik a sok közös munkát és nap, mint nap érzik, hogy otthonukon ott a kezük nyoma. Imádják a vidéki Olaszországot, de szerettek volna a mediterrán stílus mellett, magyar jegyeket is a házba.
Edina a háziasszony, eredeti végzettsége szerint tanítónő, de jelenleg lakberendezéssel és alkotással foglalkozik. A házuk teljes kialakítása, tervezése az ő ötletei alapján születtek. 
A házat praktikus boltívek ölelik körbe, így megakadályozzák, hogy a forróság a házba jusson. A kellemes terasz alkalmas vendégek fogadására, közös játékra. Jó időben a ház nappalijaként szolgál.
Szépen gondozott kert veszi körül a házat.
A magasított ágyásokban nagyon jól teremnek a zöldségek, mert még melegebb a talaj, mint szabadföldi termesztés esetén.


A házban három szoba ( egy háló és két gyerekszoba) és egy konyha-étkező-nappali-előtér-közlekedőből álló egylégterű rész van, amit a boltívek választanak el egymástól. A ház szíve a hatalmas terasz, melyet a nyári hónapokban egybenyitnak a nappali- étkező résszel és tényleg itt élik a mindennapjaikat. Még a tévét is ki szokták vinni a teraszra, itt étkeznek, itt tartanak minden baráti összejövetelt is.

A nappali sötét fapadlója, a kandalló farésze, és a könyvespolc azonos árnyalatot kaptak. A fonott kosarak remek tárolóhelynek bizonyultak a polcrendszerben. A kandalló padkája kellemes hely olvasásra, kuckózásra.
A helyiségek egységességét jelzi az azonos burkolat és a hasonló színvilág is. A lakás nagyon világos, egyik fala, szinte teljesen üveg.
A konyhába épített konyhabútor került, mediterrán mintára. Itt is helyet kaptak a kosarak, fiókok helyett. A ház boltívei, a téglahatású csempe ívein is megjelennek. A porcelán mosogató, kovácsoltvas kiegészítők kötelező darabjai a mediterrán konyhának.
Az U alakú konyhába minden kényelmes és könnyen elérhető. A beépített hűtőszekrény beleolvad a térbe.

Konyha és étkező egy térben.
A két különböző nemű gyermek teljesen különböző szobát kapott, Fábió a fiús, lovagos- váras szoba ura.
Kellemes környezet egy kisfiúnak.
Blanka romantikus, királylányos szobája.
A gyönyörű párnák Edina munkái.
A szülői hálót a kék- fekete párosa határozza meg. Az itt látható bútorokat is család újította fel közös erővel.


A fürdőszobába két mosdó került, lambéria burkolat. A lábaskád az esztétikumot és wellness élményt nyújtja, még az épített zuhanyzó a hétköznapok praktikumát hangsúlyozza.

A lábaskád egy régi álom megvalósulása.

Hogy tetszik Edináék otthona? Mi a kedvenced a házból?

5 megjegyzés:

  1. Ahogy néztem ezt mondtam: Hű de pazar! Azt hiszem ezzel jeleztem hogy nagyon tetszik. A lakás úgy ahogy van kivül-belül csodás, barátságos, praktikus szép! Mondhatnám szívesen laknék egy ilyen házban! Álom, édes álom !:-))

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok nagyon szép barátságos az egész ház és a virágok is gondozottak.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is nagyon tetszik a ház. Kedvencem a fürdőszoba és a konyha.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik, szívesen látnék még több képet a házról és a teraszról is.

    VálaszTörlés
  5. Gratulalok a kedves csaladnak ;-) Nagyon szep a haziko!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...