2014. június 16., hétfő

Nyaraló a Balatonnál- Lakásriport

A nyolcvanas években, amikor is gyerek voltam a fővárosban, több barátunknak volt nyaralója a Balaton mellett. Nagyon kellemes emlékek kötődnek ezekhez az olykor egy- kétnapos, máskor több hetes nyaralásokhoz. Visszagondolva, akkor tényleg nem számított semmit körítés, a szállás milyensége, a kaja sem sokat. Elegendő volt akkor annyi, hogy volt. Mármint szállás és kaja is, paprikás krumpli Fradi kolbásszal, meg lángos, párizsis kenyér és társai. 
Nem is lehettek volna nagy igényeim, ahogy a többségnek akkoriban, mert a nyaralók tényleg az otthon már megunt, leselejtezett darabok várományosai voltak. Szedett- vedett bútorokkal, vegyes poharakkal, össze-vissza tányérkészletekkel némelyik még nagymamától maradt, másikban mézet vagy Nyugatról Nutellát kaptak és lekerült a nyaralóba. Az ágyneműkből nem volt két egyforma, de még jobb volt, ha a nyaralni vágyó hozott magával egy hálózsákot.
Munkám során több évig láttam a Balaton mellett épülő, felújításra kerülő nyaralókat napi szinten, igaz csak kívülről, de bőszen figyeltem a változásokat rajtuk. Még mindig vannak nyaralók, melyek, - Majd jó lesz a nyaralóba!- "stílussal" vannak berendezve, tehát olyan vegyes felvágott az egész. De bizton állíthatom, hogy a legtöbb nyaralótulajdonos igyekszik olyan hétvégi, nyári, olykor télen is pihenésre alkalmas lakot kialakítani, ami legalább ugyanolyan kényelmes, mint az otthona. Mert, ahogy a neve is mutatja a nyaralóba nyaralni, pihenni megy az ember, feltöltődni, hogy erőt meríthessen az olykor nehéz hétköznapokra.
A legfrissebb lakásriportomban, egy balatoni panorámás, stílusosan berendezett 200 éves présházat mutatok be Zala megyéből, melyre cseppet sem jellemző az esetlegesség, sokkal inkább az apró alapterület minden részletének átgondoltsága.
A nádtetős présház aprólékos felújítása, 2013 év elején kezdődött és az idei nyárra vált teljessé az összkép, a tulajdonosok Noémi és Attila rengeteget dolgoztak, gondolkodtak, keresgéltek, hogy a mostani arcát elnyerje a présház. Igazán érdemes megnézni minden apró részletet!


Egy merész térkoncepció megalkotása után modernt klasszikusokkal ötvözve alkották meg a ház új stílusát, mely szépen illeszkedik az örökséghez és társul a modern igényekkel.

A ház alsó szintjén került kialakításra a konyha-étkező és a csöpp nappali. Úgy gondolom, hogy akár a nyaralás, akár egy pihentető hétvége során a közösségi terek a fontosak, ahol együtt lehetünk a családdal, barátokkal. A berendezés során törekedtek az egyszerűségre, egy- egy igényes darabbal kiegészítve. Az épített téglakonyha tartószerkezetét fehérre festették, és csíkos textilek kerültek az ajtók helyére. Csempe helyett tisztítható táblafestékkel borították a falat, mely feketesége karakteres hátteret biztosít az egyszerűbb daraboknak. A fekete szín több helyen visszaköszön a nyaralóban, a cirádás vaskályhán, mely remekül befűti az alsólégteret hidegebb őszi estéken, a csíkokon, székeken, lépcső lapjain.
 A ház belmagassága alapvető tágasság érzetét adja, melyet fokoznak a fehérre festett gerendák. A tulajdonosok, kedvelik a bolhapiacokat, a régi tárgyak felújítását. Az étkezőben található pad is egy ilyen szerzemény, melyet megmentettek és most szívesen heverésznek rajta. A design szék és a régi tányérok harmonikusan megférnek egymás mellett.
 


A házikó nem nagy, de minden funkció helyet kapott benne. A lépcső elrejtésére nem törekedtek, inkább megpróbáltak erélyt faragni a szükségből és betették a ház közepére, mintegy látványelem. 
A házban nem találunk színes kiegészítőket, mert a színekről a külső táj gondoskodik, mely változatossága mindig elkápráztatja a tulajdonosokat. A belső tér letisztultsága és a külső környezet folytonos mozgása, alakulása között kellemes összhangot alkotnak a halvány türkiz nyílászárók, melyeket kívülről zsalugáter borít. 
A ház mindkét vége kertkapcsolatos, közvetlen kijárással a kertbe, mely a tavaszi, nyári, kora őszi hónapokban igazi szobaként funkcionál. 

A háló és a fürdőszoba az emeleten kapott helyet, a nádtető alatt. A házban több helyen feltűnnek a kedvelt IKEA darabok, mint a díszpárna, a konyhai csöpögtető, falióra, fehér kis csillár, Ektorp kanapé. Láthatunk számtalan régi darabot, mint az éjjeli lámpák az ágy mellett, arany tükör a fürdőben és ott vannak a filléres megoldások, mint a régi gyümölcsös láda éjjeliszekrényként hasznosítása.

 A házikó kívülről is igen tetszetős, átgondolt, gyönyörű a nádtető, a zsalugáterek, azonban az igazi érték belül lakozik, ahogy az márcsak lenni szokott.
 
Úgy gondolom, hogy ez a magyar nyaraló egy nagyon jó példa arra, hogy mit lehet kihozni egy régi présházból a stílusok, nekünk tetsző darabok megfelelő párosításával, keverésével. 

Köszönöm a tulajdonosoknak, hogy bemutathattam a házikójukat! 
Elfogadnád ezt a nyaralót? Mi tetszik benne a legjobban? 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...